Balásy Gyula cége gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
A Miniszterelnöki Kabinetiroda azt is elárulta, bíztak abban, hogy az emberek becsületesek, és nem szavaznak kétszer.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda azt is elárulta, bíztak abban, hogy az emberek becsületesek, és nem szavaznak kétszer.
„Lássuk mennyibe került nekünk a legújabb uszító propagandátok” – írta Kálmán Olga.
A hatalmas csinnadrattával felvezetett, az ukránok EU-tagságáról szóló szavazással kapcsolatban nem is próbálja titkolni a kormány, hogy az egész kamu volt. Legfeljebb azok örülnek a plakátokon hirdetett eredményének, akik tényleg semmit nem értenek a világból.
A hivatalos adatok szerint a magyar emberek 95 százaléka szavazott nemmel Ukrajna uniós csatlakozására, és összesen 2 278 015 érvényes szavazat érkezett.
Az új propagandakampány időzítéséből arra lehet következtetni, hogy a jobboldal szeretné mielőbb tompítani a hétvégi kormánykritikus megmozdulás hatását. Ezzel együtt a Fideszben jó ideje készülhettek arra, hogy egyszerre próbálják hitelteleníteni Magyar Pétert, kiterjeszteni ukránellenes üzeneteiket és kihasználni a Voks 2025 állítólagos kétmillió válaszát. László Róbert választási és Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakértőt kérdeztük.
Borítékolható volt az Ukrajna csatlakozása elleni, a „nemzeti konzultációknál több, a népszavazásnál kevesebb” voksolás eredménye, amelynek nem csak a nemzet állítólagos egységének demonstrálása volt a célja, hanem a kampánygépezet éles tesztelése is.
A Voks 2025 árából akár kétszáz Tisza-szavazás is kijöhetett volna, ám van olyan mutató, amiben még így is alulmarad a lehengerlő kormánypárti akció a számháborúban.
A DW szerint a jövő évi választási kampány fő témája lehet Ukrajna.
A magyar választók felhatalmazására hivatkozva futott neki Orbán Viktor a csütörtöki EU-csúcsnak. Kár, hogy a felhatalmazáshoz félrevezető propagandát vetettek be, ahogy az is, az ilyen típusú kampány szembemegy még a saját uniós tagságunkkal is.
2 284 732 beérkezett szavazatról beszélnek.
„A magyar tisztviselők nem létező, állítólag Ukrajnából érkező fenyegetéseket találtak ki, hogy indokolatlanul megfélemlítsék a magyar állampolgárokat” – közölte az ukrán tárca.
A részvételi adat már megvan, az eredményre még egy kicsit várni kell.
Negyedéves kampányt épített Ukrajnára a magyar kormány. Ez idő alatt több hajtűkanyart vett az orosz-ukrán konfliktus és Donald Trump hozzáállása is. Most, hogy eredményt kellene hirdetni, teljesen más világégéstől tartanak az emberek. És közben a belpolitika is hatalmasat fordult.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.